Details

Autor(en) / Beteiligte

• Zoltán, Lengyel

Titel

A sors kritikájáról. Vizsgálódások Walter Benjamin sorsfogalma mentén

Ort / Verlag

ProQuest Dissertations & Theses

Erscheinungsjahr

2014

Link zum Volltext

• ProQuest

Quelle

ProQuest Dissertations & Theses A&I

Beschreibungen/Notizen

• A modern, demokratikusnak nevezett jogállam erőszak-monopóliuma olyan tény, amelyet nemcsak nap mint nap tapasztalhatunk, hanem amelyet mindegyik, önmagát a legkevésbé is komolyan vevő állam- és társadalomelmélet evidenciaként kezel. Más kérdés, hogy ezek az elméletek és a kortárs gyakorlat miképpen legitimálja (e terminus már jelzi is a probléma gyökerét) ezt a monopóliumot (a demokratikusnak nevezett jogállamokban ezt a legitimációt államjogi szempontból az alkotmány biztosítja)A modern legitimációs kísérletek közös társadalomelméleti nevezője a társadalmi szerződés elmélete, mely a népfelség elvének igyekszik közjogi kereteket biztosítani. A társadalmi szerződés elmélete a „társadalmi szabadság” (a közjó) biztosításának céljából az „egyén szabadságának” (amely e felfogás szerint „értelemszerűen” erőszakos formát is ölthet) az ésszerű korlátozására tett kísérletek államjogi eredője. Az európai társadalomtörténetet tekintve annak a kornak, a XVIII. század második felének és a XIX. századnak a terméke a szerződés általánossá és részben, jóllehet ellentmondásos módon, gyakorlattá is váló elmélete, mely a személyes, monarchikus, önmagát reprezentáló hatalom felől a demokratikusnak nevezett reprezentatív közhatalom felé tartó többlépcsős átmenet során „a büntetés hatalmának új gazdaságtanát és új technológiáját”5 teremtette meg. Az elkövetkező büntetőügyi reformkorszakot megelőlegezve Jean-Jacques Rousseau híres alapművében, a második könyv ötödik fejezetében az élet és halál jogáról szólván kertelés és szépítés nélkül kimondja az alapelvet: „minden gonosztevő azáltal, hogy a társadalmi szerződést megsérti, bűncselekménye következtében lázadó és hazaáruló, a törvény megsértése által többé nem tagja a társadalomnak, sőt nyílt háborút visel ellene. Ebben az esetben önfenntartása összeegyeztethetetlenné válik az állam fenntartásával, az egyiknek el kell pusztulnia, és ha a bűnöst kivégzik, úgy nem elsősorban mint polgár hal meg, hanem mint ellenség”. 6 Ez a „törvényen kívüli” bűnöző klasszikus formulája. Ez a kívüliség azonban ellentmondásossá válik, mert a büntetés aktusában, mint büntetett, a bűnöző homályos módon mégis „visszakerül” a társadalomba. A társadalmi szerződés elméletéből származó új büntetőpolitikai gazdaságtan alaptétele szerint ugyanis „a legkisebb bűntett is az egész társadalmat támadja meg; és az egész társadalom – beleértve a bűnözőt – jelen van a legkisebb büntetésben is. A büntetőügyi bűnhődés tehát általánosított funkció, a társadalom testével és minden egyes elemével azonos kiterjedésű.”7 A társadalmi szerződés révén létrejövő állam erőszak-monopóliuma valóban, a szó régebbi keletű, homogenizáló tendenciájú jellegében „demokratikus”: a társadalom egészére és annak minden szférájára érvényes. (Még ha többnyire látens módon is, de totális. Bár a felvilágosodás és a francia forradalom reformerei az általános funkció teljesítését másképp, bűntény-specifikus és nyilvános büntetés-végrehajtás révén képzelték el vagy még inkább álmodták meg8 , a XIX. századtól napjainkig a lappangó mindenütt-jelenlevőséget mégis inkább a felügyelet, elsősorban az igazságszolgáltatási-bürokratikus szervek és a rendőrség, valamint az általuk foganatosítható szankció révén a formájában szintén homogenizált, egydimenziósított büntetés, a szabadságvesztés fenyegetése biztosítják.