Details

Autor(en) / Beteiligte

• Lehel, Molnár

Titel

Az unitárius püspöki vizitáció rendszere a kora újkorban

Ort / Verlag

ProQuest Dissertations & Theses

Erscheinungsjahr

2020

Quelle

ProQuest Dissertations & Theses A&I

Beschreibungen/Notizen

• Az értekezés tíz fejezetből áll, amelynek két utolsó fejezete egy-egy esettanulmányt tartalmaz. A két tanulmányt a dolgozat függelékében található 1692–1737 között keletkezett püspöki vizitációs jegyzőkönyv felhasználásával készítettük el.Az első fejezetben az egyházi vagy canonica visitationemzetközi, valamint magyarországi és erdélyi kutatástörténetét tekintettük át. Ennek mentén megállapíthattuk, hogy míg Európában ezen források kutatása nagy múlttal rendelkezik, addig magyar nyelvterületen némi késéssel csak a 19. század második felében kezdték hasznosítani a hasonló jellegű dokumentumokat. Elsősorban a katolikusok jártak élen ebben a munkában és az 1920-as években Szekfű Gyula adott nagyobb lendületet a kutatásnak. Sajnos 1948 után a magyar kommunista állami berendezkedést követően szinte teljesen megszakadtak az egyháztörténeti források kiadásai. Az 1989-es rendszerváltással szerveződtek újjá a különböző kutatóműhelyek, és ennek eredményeképpen ismételten lendületet kapott az egyházlátogatási dokumentumok kutatása is. A magyarországi protestáns, azaz református és evangélikus egyház esetében is ugyanez volt a helyzet.Erdélyben a magyar történelmi egyházak vizitációs jegyzőkönyveinek feltárása, publikálása a magyarországi hasonló kutatásokhoz képest alig számottevő. Nem föltétlen amiatt, mert nincsenek ilyen dokumentumok a megmaradt egyházi gyűjteményekben, levéltárakban, hanem elsősorban azért, mert a román cenzúrázó hatalom nem tette lehetővé azok megjelentetését. Az 1989. decemberi „forradalom” után kiadott kötetek bizonyítják, hogy itt is elkezdődtek a lemaradást pótló alapkutatások és azóta is szüntelenül folyik a munka. Unitárius részről elsősorban Kelemen Lajos hasznosította a vizitációs jegyzőkönyveket, de a levéltárban található többkötetes gyűjteményből még egy sem jelent meg nyomtatásban.A második fejezetben tárgyaltuk a protestantizmus térhódítása utáni Tridentinummal (1545– 1563) megújuló katolikus egyház vizitációs rendelkezéseit. A tridenti zsinat ekkor az egyházmegyék fegyelmezésének, valamint rendszabályozásának eszközeit a püspökök kezébe adta, és így a zsinati reformok végrehajtásának leghatékonyabb intézménye a püspöki vizitáció lett. Röviden érintettük a magyarországi és hódoltsági vizitációt és azok fajtáit. Ezt követően pedig a konfesszionalizmus és az európai protestáns, lutheri, kálvini egyházak vizitációjával foglalkoztunk.A harmadik fejezetben az erdélyi protestánsok konfesszionalizálódási folyamatáról beszéltünk, majd a különböző felekezetek egyházlátogatási gyakorlatát párhuzamba állítottuk az erdélyi unitáriusok vizitációs rendszerével, és azt kívántuk megvizsgálni, hogy milyen egyházépítő és egyházpolitikai stratégia mentén vált fontossá számukra is ennek az intézménynek a megszervezése. A történelmi háttér megrajzolásával górcső alá vettük az 1614-es első unitárius vizitációs szabályzatot, és megpróbáltuk kideríteni, hogy milyen forrásokra támaszkodva alkották meg azt.A negyedik fejezetben arról értekeztünk, hogy Bethlen Gábor fejedelem idején a szombatos üldözés ürügyén Keserűi Dajka János református püspök engedélyt kapott, hogy az unitáriusok helyett ő keresse fel a szombatosokat és áttérésre kényszerítse őket. A püspök ezt kihasználva az unitáriusok ellen is támadást intézett és 1619-ben generális vizitációra indult Háromszékre. Abban az időben Háromszéken a reformátusok és unitáriusok egy sajátos szimbiózisban éltek egymással, nevezetesen amelyik gyülekezetben református volt a pap, ott unitárius az oskolamester és fordítva. A püspök ezt a keveredést akarta felszámolni és a hagyomány szerint a vizitációja során alkalmazott erőszakos térítés következtében az unitáriusok elveszítették 62–70 egyházközségüket. Ennek a topikussá vált hagyománynak a kritikai elemzését végeztük el egy 1630-ban Keserűi püspök vizitációjának körülményeit kivizsgáló tanúvallatási jegyzőkönyv alapján, és kimutattuk, hogy az adott korban a 70–71 háromszéki protestáns gyülekezetből 14-ről lehetett azt állítani, hogy volt vagy van unitárius múltja.Az ötödik fejezetben történeti kontextusba helyezve röviden tárgyaltuk az 1626-ban megalkotott unitárius Disciplina Ecclesiasticatés annak vizitációs határozatát.A hatodig fejezetben az 1638-as dési komplanációnak a történeti hátterét vizsgáltuk meg, amelynek következtében az unitárius egyház fokozatosan háttérbe szorult, cenzúrarendeletet léptettek életbe ellenük, és olyan megállapodást kényszerítettek rájuk (Jézus istenségét, imádását és segítségül hívását, valamint az Atya, Fiú és Szentlélek nevében való keresztelést), amelyek látszólag az egyháznak a korábbi hitelvei feladását és dogmatikai egységesülését vonta maga után. Az egyezséget követően az 1642-ben Beke Dániel püspök nevére kiállított vizitációs mandátumot is ebben a fejezetben ismertettük.A hetedik fejezetben tárgyaltuk azokat a dési komplanáció utáni sérelmeket, amelyeket az unitáriusok a mindenkori fejedelmekhez jogorvoslatért nyújtottak be. Többek közt elpanaszolták, hogy a háromszéki unitáriusok továbbra is a református püspök fennhatósága alá tartoznak és a székelyföldi unitárius hívőket erőszakkal akarják a maguk vallására téríteni, akik pedig nem engedelmeskednek, azokat börtönbe záratják.