Details

Autor(en) / Beteiligte

• Eva, Wenner

Titel

Italo Svevo Regényei az Osztrák-Magyar Monarchia Szellemi Életének Kontextusában

Ort / Verlag

ProQuest Dissertations & Theses

Erscheinungsjahr

2007

Link zum Volltext

• ProQuest

Quelle

ProQuest Dissertations & Theses A&I

Beschreibungen/Notizen

• I. Kritikatörténeti áttekintés Svevo műveinek fogadtatásárólAz olasz Svevo-kutatás legjelentősebb alakjának tekintett, a közelmúltban elhunyt Bruno Maier elemezte a teljesség igényével a trieszti író hatásaés a rá, illetve műveire vonatkozó tanulmányok közötti szokatlan viszonyt.Az 1890-es években, amikor Svevo az első két regényét publikálta, az olasz irodalomban a verista, illetve a dekadens irányzat volt a legelterjedtebb, mindkettő jelentős olvasótáborrak is rendelkezett. Az előbbi a francia naturalista, „kísérleti" regény "hatása alatt állt, amelynek fő elveit Emil Zola 1880-ban megjelent Le román expérimental című tanulmányában fogalmazta meg. A verismo legismertebb képviselői, az ún. provinciális vagy regionális írók voltak, mint például Giovanni Verga, Luigi Capuana, Federico De Roberto, Matildé Serao voltak. Ezeknek az íróknak az élményanyaga, földrajzi-szociológiai háttere elsősorban az Észak polgárosodása idején is paraszti életformában maradt Délhez kapcsolódik, főleg Szicíliához. A decadentismovezéregyéniségének az elegáns és bravúros nyelven író világfi, a minden műfajban jelentős alkotásokat létrehozó Gabriele D'Annunziót tekintik.Svevo azonban egyik irányzathoz sem kapcsolódott. A verista tematika, a patriarchális életforma és családfelfogás éppúgy hiányzik regényeiből, mint a nyelvi (vagy színpadi) hatásokra való különösebb törekvés. Svevo olaszországi visszhangtalanságának az egyik oka e „társtalanság" lehetett, nem kapcsolódott a kritika és az olvasók egyik ismert témavilágához vagy stiláris elvárásához sem.Más okokból, de nem váltotta ki a szűkebb környezete, a triesztiek érdeklődését, elismerését sem. A város irodalma ekkor propagandisztikus jelleget öltött, az irredenta politikai célok szolgálatában állt. 1880 és 1914 között a trieszti irodalmat tematikai szempontból a harcos Ausztria-ellenesség határozta meg. „Kit érdekelhetett az akkori Triesztben a politikát, az irredentizmust, a nemzeti célokért folytatott harcot nélkülöző irodalom?"— tette fel a kérdést Svevo kortársa, Ferdinando Pasini . De hiába változott meg jelentősen a történelmi helyzet 1918 után, amikor a város Olaszország része lett, az író Svevo ezután sem vált igazán elismertté sem szűkebb, sem tágabb hazájában. (Triesztben mindenki tudott viszont a jómódú és művelt Ettore Schmitzről.)Művészi elfogadtatásának döntő tényezője volt az 1925-ös Eugenio Montale-cikk, Omaggio a Italo Svevo, amelyik egy jó nevű milanói irodalmi lapban, az „Esamé"-ban jelent meg. Ez a cikk irányította rá a szélesebb közönség figyelmét Svevo regényeire, s nemcsak Triesztben, hanem szerte Itáliában. A harmadik regénye, a Zeno tudata megjelenésekor, 1923- ban regényírói módszereit tekintve Svevo már nem volt olyan társtalan alkotó: a francia irodalom is hasonló úton járt és többek között a belső monológ adta újfajta lehetőségekkel foglalkozott. Időközben az érdeklődés középpontjába Marcel Proust és az ugyancsak Párizsban működő James Joyce ilyen jellegű munkái, Az eltűnt idő nyomában (A la recherche du temps perdu, megjelent 1913-1928) és az Ulysses (1922) kerültek. Ezek fogadtatása pedig megteremtette Italo Svevo számára az európai siker lehetőségét. Az irodalom fő „kutatási területe" nagyon sok más esetben is egyértelműen az ember és pszichéje lett. Amikor az olasz szakirodalom az úgynevezett „Svevo esetről" beszél, akkor arra a hosszúra nyúlt, több évtizedes csöndre, majd az azt követő, az író Olaszországban és Európában (különösen pedig Franciaországban) szinte egyszerre történő, felfedezésére gondol. A fordulat 1925-ben következett be. Ám Itáliában még ekkor sem volt egyhangú az elragadtatás. Hosszú időnek kellett eltelnie, amikorra „megbocsátották" Svevo rossz olaszságát, és amitől kezdve a nyelvi pongyolaságok és stilisztikai fonákságok felsorolásán kívül a tartalmi és narratológiai újításokra is figyelmet fordítottak. Joyce egyébként azóta, amióta még Treiesztben először olvasta az első két Svevo művet, és különösen a Senilitát, megpróbálta népszerűsíteni barátja művét, ám nem túl sok sikerrel. Senki nem akarta elhinni, hogy a kedves, jómódú, nagy műveltségű Schmitz olyan zseniális író lenne, amint ezt Joyce állította.